Versenytánc 

MENÜ

Versenytánc osztályok:

 

E osztály:

E osztályban (kezdőosztály) szigorú szabályok vannak a ruhára (nem lehet flitteres, strasszos, csillogó), valamint a két ún. basic osztályban (E és D) csak a figurakatalógus által engedélyezett figurákat lehet táncolni. Először figyelmezteti a esetleges szabálytalan párost, majd, ha a szabálytalanság továbbra is fennáll, akkor ki is zárhatja.

D osztály:

A táncolok ebben a versenyosztályban a standard táncokból az angolkeringőt, tangót, bécsi keringőt, quickstepet táncolják. Latin táncokból a sambát, cha-cha-chát, rumbát, jive-ot mutatják be a versenyeken. Ebből adódik, hogy csak D osztályban rendeznek Nyolctánc Bajnokságot.

A Versenytánc Szabályzatban meghatározott figurakatalógus szerint állítják össze a versenyzők koreográfiáját. A versenyruházat is szigorúan szabályozott.

Ezen osztály táncosainak a legjobb teljesítmény eléréséért ajánlott egy héten minimum háromszor edzeni.

C osztály

A versenyeken öt standard táncot mutatnak be a táncosok: angolkeringőt, tangót, bécsi keringőt, slowfoxot, quickstepet, latin-amerikai táncokból szintén: sambát, cha-cha-chát, rumbát, paso doblét, jive-ot. A táncok számát nézve látható, hogy C osztályban már Tíztánc bajnokságokat rendeznek.

Ebben a versenyosztályban is a Versenytánc Szabályzat figurakatalógusa és ruhaszabályzata a mérvadó a táncosok számára.

A C osztály táncosainak is ajánlott a heti háromszori edzés a legjobb teljesítmény eléréséért.

B osztály

A versenytáncban ez az osztály már úgynevezett magas osztálynak számít, ahogyan az A és S osztályok.

Versenyzők ugyanazt az öt táncot táncolják el, standard (angolkeringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep) és latin táncokból (samba,  cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive), mint a C osztályosok.

 

A Magyar Bajnokságokon a felnőtt korcsoportban ezen osztály táncosai összevonhatók az A és S osztály versenyzőivel.

A magas osztályokban nincs sem figura-, sem ruházati megkötés. Ennek köszönhető, hogy a párok igen látványos koreográfiákat mutatnak be a nézőknek.

Ezen a szinten a napi edzés javasolt a párosok számára.

A osztály

Az A versenyosztály szintén magasosztály, ahol mind az öt standard (angolkeringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep), mind az öt latin (samba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) táncot láthatjuk a táncosoktól a versenyeken.

A Magyar Bajnokságokon a felnőtt korcsoportban ezen osztály táncosai összevonhatók a B és S osztály versenyzőivel.

A magas osztályokban nincs sem figura-, sem ruházati megkötés. Ennek köszönhető, hogy a párok igen látványos koreográfiákat mutatnak be a nézőknek.

Ezen a szinten a napi edzés javasolt a párosok számára.

S osztály ( Sonder )

A magas osztályba tartozó S osztály az amatőr versenytánc legmagasasbb, úgynevezett “csúcsosztálya”, ahol mind az öt standard (angolkeringő, tangó, bécsi keringő, slowfox, quickstep), mind az öt latin (samba, cha-cha-cha, rumba, paso doble, jive) táncot táncolják a versenyeken.

 

A Magyar Bajnokságokon a felnőtt korcsoportban ezen osztály táncosai összevonhatók a B és A osztály versenyzőivel.

A magas osztályokban nincs sem figura-, sem ruházati megkötés. Ennek köszönhető, hogy a párok igen látványos koreográfiákat mutatnak be a nézőknek. A produkciók mindig nagy sikert aratnak.

Ezen a szinten a napi több órás edzés javasolt a párosok számára.

 

Profi

A professzionális szintet rendszerint amatőrként magas osztályban befejező, több éves gyakorlattal rendelkező, rutinos táncosok választják.

A versenytáncosok akkor számítanak profinak, ha egy meghatározott tananyagból egy vizsgabizottság előtt eredményes vizsgát tesznek. A sikeres vizsga után indulhatnak a meghírdetett profi versenyeken, melyek pénzdíjasak.

A versenytáncnak ezen ága profi szemléletet, elhivatottságot, rengeteg lemondással járó életmódott igényel. A párosok a kiváló teljesítmény eléréséhez napi több órát edzenek. Rendszeresen vesznek magánórákat hazai és külföldi trénerektől.

Asztali nézet